Home » Véleményem » Miért NEM kedvelem az osCommerce -et ?

Miért NEM kedvelem az osCommerce -et ?

oscommerce_logoÉn alapvetően kedvelem a nyílt forráskódot és többnyire szívesebben használok nyílt szoftvereket, megoldásokat, mint kereskedelmieket. Ennek ellenére, az osCommerce rendszerét egyáltalán nem kedvelem, sőt, ha lehet, akkor az ügyfeleimet is lebeszélem róla, hogy ezt használják. Elsősorban az az oka az ellenszenvemnek, hogy a fejlesztők egyszerűen úgy döntöttek, hogy nem fognak sablon motort használni és nem kínlódnak a modul kezelés leegyszerűsítésével sem. Egyszerűen csak a PHP kódba beszúrják a HTML -t is, ha valaki meg módosítani szeretné a webáruház megjelenését, akkor keresse meg az össze-vissza elhelyezkedő HTML kódokat, írja át őket, majd töltsön órákat hibajavítással, mert ugye véletlenül néhány PHP szkriptet összekutyult.

Ugyan ez a helyzet a modulok, kiegészítők telepítésével is. Ha egy kiegészítőt szeretnénk telepíteni, akkor gyakorlatilag a megfelelő fájlokba, előre meghatározott sorokba be kell illeszteni a kiegészítő fejlesztője által megadott kódokat. Na persze, ez így még szép és jó, de arra nem gondoltak a kedves fejlesztők, hogy mi van akkor, ha több kiegészítőt szeretnénk telepíteni ? Ekkor jönnek csak igazán a gondok, mert eltolodnak a sorok, rossz helyre lesznek beillesztve a kódok és természetesen nem fog működni a rendszer. Ekkor döbben rá a kedves felhasználó, webáruház tulajdonos, hogy mennyivel jobban járt volna, ha egy másik nyilt forráskódú rendszert választ, mert szerencsére van bőven választék. Akkor nem kellett volna órákon át kínlódnia, és a nehéz munka eredménye nem egy halom hibaüzenet lett volna.

És ha ez még nem elég, akkor kérdem én tisztelettel, ezek után mennyire lehet megbízni ebben a rendszerben ? Ha webáruházat szeretnék üzemeltetni én biztosan nem merném az osCommercere  bízni a megrendelések és legfőképp a kifizetések kezelését. Volt szerencsém dolgozni ezzel a webáruház motorral több alkalommal is, már boldogulok vele, mert – sajnos – megszoktam a hibáit, de semmiképpen nem javaslom senkinek, hogy ezt a megoldást válassza, ha webáruház üzemeltetésbe vágna.

Az osCommerce forrásából, működési elvéből számomra úgy tűnik, hogy a fejlesztés elkezdése előtt nem létezett semmiféle terv, spontán módon létrejött rendszernek tűnik, vagy lelkes amatőrök munkájáról van szó, bár ennyire mélyen nem merültem el a témába, hogy utánanézzek . Lehet, hogy ez a problémám :) . Mindenesetre tisztelem a rendszer fejlesztőit, hogy időt és fáradtságot nem sajnálva létrehoztak egy ingyenes, nyílt forráskódú webáruház rendszert, azonban nem ártana a következő verziókba kissé jobban átgondolni, megtervezni azt.

Nyugodtan lehet velem vitatkozni, ha nem érttek egyet az álláspontommal, de sajnos ez a véleményem az osCommerceről.

facebook twitter Google Buzz MySpace delicious

Szerző: Menyhárt Csaba

Szólj hozzá!

Az alábbi kódokat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>